Testületi Ülés

Testületi Ülés

békés önkormányzat testületi ülés

A márciusi képviselő-testületi ülés napirendi pontjai az előre mutató munka jegyében álltak össze.

A város működtetését érintő kérdések hosszú során túl a mai ülésen újabb szakaszba lépett több fejlesztésünk, így a fürdő fejlesztése is. Megvitattuk a helyi sportélet finanszírozásának kérdéseit és ugyancsak a sportnál maradva döntöttünk Kecskeméti Gábor tanár úr szobrához való hozzájárulásról is. Szintén támogatjuk a gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthon leégett intézményének megújulását. Elfogadtuk tűzoltóságunk támogatásának sarokszámait. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló rendeletünk módosításával megteremtettük a lehetőségét annak, hogy minden oktatási intézményben elérhető legyen az anafilaxiás reakció esetén életmentő oltás. Szintén a gyermekek egészségét szolgálja az a módosítás, mely által elindulhat dr. Lovászi Éva preventív tevékenysége, melyet a jelenlegi rendelési időn túl végez majd. A soron következő, egyúttal ünnepi testületi ülés előtt elfogadtuk a helyi elismerések adományozásának várható menetrendjét, mely által számos, városunkért régóta tevékenykedő Békési szakember munkáját köszönjük majd meg.

Előző Cikk Következő Cikk