Húsvét

Húsvét

békés önkormányzat Ünnep köszöntő

Feltámadást Ünneplő Békésiek, Hölgyeim és Uraim!

A húsvét közel kétezer év óta jeleníti meg a Megváltó feltámadása feletti öröm ragyogását. Az egyre hosszabb nappalok nyomán életünkbe visszatérő fény üzenete egyértelmű: a munka, a hit, az áldozat mindig utat talál az emberiséghez. Nehezen várt tavasz az idei. Nehezen várt, hiszen a sötétség, a küzdelem hullámai a mögöttünk álló időszakban igen sötéten és fenyegetően tornyosultak világunk fölé. Mint ahogy a vihar, úgy a történelem hullámai sem simulnak ki varázsütésre, önmaguktól. A Messiás áldozata, a kereszt máig ható ereje kellett és kell most is ahhoz, hogy messzebb lássunk, mint a körülöttünk kavargó világ beszűkült korlátai. Hogy felismerjük a megváltásban reánk hagyott reményt, de a benne rejlő felelősséget is. Ma, 2022 tavaszán mindennél fontosabb, hogy kiálljunk és meg is maradjuk megtartó gyökereink, magyar keresztény hagyományaink mellett. Minden fejlődés, minden előrelépés, sőt maga a megújulás is feltételekhez kötött. A kikelet virágözöne, a sarjadó vetés üde zöldje az őszi, téli felkészülés kézzelfogható eredményei. A tavaszhoz s egyúttal a húsvéti megváltás lehetőségéhez megérkezve látnunk, éreznünk kell: Felkészültünk-e? El tudjuk-e fogadni, magunkhoz tudjuk-e venni mindazt, amit a mögöttünk álló küzdelmek üzennek? Én hiszem, tudom, hogy igen. Családok, közösségek, barátságok és egyéni erőfeszítések várják ma újra, akárcsak a rügyekben feszülő erő, hogy kiteljesedjenek. Ezt a hitbeli, hivatásbeli kiteljesedést, ezt a megérkezést hozhatja el mindannyiunk számára az idei tavasz. Tiszta szívemből kívánom Békés város valamennyi lakójának, hogy mindezt megélhesse, áldott húsvétot kívánok mindannyiuknak!

Előző Cikk Következő Cikk