BÉTAZEN - Értékelés

BÉTAZEN - Értékelés

békés önkormányzat Bétazen egyeztetés

Sok szemszögből, ám egységesen az elégedettség érzésével értékeltük az idei BÉTAZEN eseményeit a rendezőkkel.

Ahogy minden évben, úgy most is összeültünk azzal a stábbal, akik közvetett vagy közvetlen módon feleltek a Békés-tarhosi Zenei Napok lebonyolításáért. A hagyományosan gazdag nyári rendezvénypaletta meghatározó elemeként ismét sikerült megvalósítani a kitűzött célt és érdeklődők, vendégek sokaságát megszólítani. A zenei kultúra, valamint annak „holdudvara” a tánc és a mindezt megvalósító művészek sora heteken keresztül szórakoztatta a megjelenteket. A sikerek éppúgy, mint a tanulságok immár a következő év felé mutatnak, amely már most szóba került egy-egy terv, esemény kapcsán. Köszönöm a szervezők, résztvevők és természetesen a hálás közönség segítségét is, mely által az idei BÉTAZEN is megvalósulhatott.

Előző Cikk Következő Cikk