Templom Szentelő

Templom Szentelő

békés önkormányzat Egyházak változás Ünnep

Szentmise keretében vette birtokba felújított templomát a katolikus gyülekezet, ahol emlékművet is avattak a korán elhalt vagy meg nem született gyermekek emlékezetére.

Megható, egyben számos pozitív üzenettel is bíró rendezvényre került sor a békési Szentháromság Plébánia szervezésében, melyre minden felekezet híveit várták a rendezők. A hitéleti és társadalmi szempontból is jelentős alkalmakat teremtő helyi katolikus közösség ezúttal egy Nyugat Európában már ismert szokás szerint avat emlékművet a templomkerten. Az eddig átadott emlékhelyek mára a Dunántúlon is egyfajta zarándokhellyé, az emlékezés méltó színtereivé váltak. A mai szentmisét dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök celebrálta, aki az emlékhely mellett megáldotta a gyülekezett most felújított templomát is. Köszönöm, hogy jelen lehettem a mai felemelő pillanatokban!.

Előző Cikk Következő Cikk