Testületi Ülés

Testületi Ülés

békés önkormányzat testületi ülés

Az alkalmazkodást és a fejlődést egyaránt szolgálta az októberi testületi ülés - A város működtetése, intézményeink fenntartása állandó feladat, mégis évről-évre más kihívásokat, feladatokat rejt- az idei év sem kivétel.

Ahogy már korábban is megmutatkozott, a háború hazánkba is begyűrűző hatásai merőben új helyzetek elé allátják az önkormányzatokat is. Békés Város Önkormányzat Képviselő- Testülete hónapok óta állja a sarat ezen a téren, így a mai testületi ülésen is hoztunk ide tartozó döntésket. Meghallgatva és elfogadva a középiskolák beszámolóit a helyi intézmények egy erős, versenyképes területként mutathatták be iskoláikat. Örömmel tapasztaljuk, hogy a ma elhangzottak szerint minden intézmény korszerű, vonzó lehetőségekkel várja a diákságot. Fontosnak tartom, hogy emellett Békés kulturális, társadalmi életében is meghatározó tényezői a középiskolák. Ezúton is köszönöm munkájukat és beszámolójukat. Tárgyaltunk a középiskolai ösztöndíjak odaítéléséről. Tizenkét békési gyermek a következő tanév 10 hónapjára havi 10 ezer forintos ösztöndíjban részesül. Az oktatást érinti az étkezési térítési díjak emelkedése, mely a piaci viszonyok figyelembe vételével mára elkerülhetetlenné vált. A képviselő-testület végül egy, az áremelések mértékén alul maradó emelésben állapodott meg a gyermekétkeztetést végző céggel. A döntés, ha nem is kimondottan jó hír, mégis enyhít a közétkeztetésben máshol tapasztalható ennél nagyobb mértékű emelések fájó hatásain. A jövőben is igyekszünk majd a szülők érdekeit képviselni az ezirányú egyeztetéseken. Bak Ádám személyében új ügyvezetőt választottunk a Békés Turisztikai Kft élére. A számos hasonló területen tapasztalatot szerzett békési fiatalembertől a helyi lehetőségek további fejlesztését, kihasználását várjuk. Jó munkát kívánva neki, ezúton köszöntük meg Hegyesi Szilárd, korábbi ügyvezető tevékenységét is, bízva abban, hogy további pályája során is sikerül majd megvalósítania elképzeléseit. Ezúton is köszönöm a polgármesteri hivatal apparátusának, a határozatok előkészítésén dolgozó bizottságainknak és intézményeinknek, hogy lehetővé teszik a város rugalmas, alkalmazkodóképes működtetését.

Előző Cikk Következő Cikk