Az advent harmadik gyertyája már az örömet hirdeti – A közelgő Megváltó a világ világosságaként saját életünkben is segít meglátni mindazt, aminek ma örülhetünk.
Karácsonyra készülve a mai nappal kezdetét veszi az advent második fele, melyet a többitől eltérő színű, általában rózsaszín gyertyával tisztel meg a hagyomány. Az immár karnyújtásnyira álló ünnephez vezető út a sötétség múlását, a szeretet növekedését hozza magával. A mai nap az öröm vasárnapjaként emelkedik ki az ünnepkör eseményei közül. Arra hív mindannyiunkat, hogy keressük, találjuk meg magunk körül a szépet, mindazt, amiért hálával tartozunk. Hétköznapjainkban és ünnepeinkben egyaránt fontos, hogy képesek legyünk erre. Képesek legyünk felismerni sikereinket, apróbb, nagyobb előre lépéseinket és mindazokat, akik velünk együtt dolgoznak ezekért. Merjünk örülni a körülöttünk látható szépnek, ne engedjük, hogy a nehézségek határozzák meg jelenünket. Ma ez különösen nehéz, ám épp ezért minden korábbinál fontosabb is. Ebben segít a Megváltó, aki eljövetele által az öröm egy egészen különleges, jövőbe mutató formájával gazdagít bennünket. Szeretettel és hálával köszöntöm ma, az öröm napján Békés minden lakóját. Áldott adventet kívánok!.