Az ünnep kapujában – A negyedik gyertya erejével lépjük át ezt a kaput 2022-ben!
Ma, advent 4. vasárnapján a szeretet gyertyája ragyogja be otthonainkat. Minden útnak az indulás és a megérkezés a megismételhetetlen csodája. Az esztendő legszebb egyéni és közösségi útjainak egyike maga az advent: lépései önmagunkba, belülre vezetnek. És ha valahol, hát most itt, belül valóban a csoda erejét hordozza a fény. Ragyogását immár négy gyertya emeli az ég felé, ám úgy érzem, ha csak a mai, a szeretet gyertyája égne, az is ünneplőbe vonná ezt napot. Ide a hiten, a reményen és az örömön át érkeztünk. Három olyan „állomáson” keresztül, melyek mind a mai napra, a szeretetre mutatnak. Szeretni és szeretve létezni létünk egyik elemi feltétele. Ám ez a szeretet már túlmutat a szavak korlátain, hiszen maga a Teremtő adta, adja nekünk a Megváltó által. Egy szűk hét és felragyog a betlehemi csillag. A csillag, melynek ereje 2022 esztendeje ad erőt, hitet és reményt az emberiségnek. Induljunk hát felé most együtt, akárcsak egykor a pásztorok tették. Áldott adventet Békés!.