Bérmálási szentmise a katolikus gyülekezetben.
Megható és egyben érdekes eseményre kaptam meghívót múlt héten vasárnap: a Szentháromság Plébánia bérmálkozó fiataljai hitvallással erősítették meg elkötelezettségüket, katolikus hitüket. A bérmálkozással válik a gyülekezet teljes jogú, „nagykorú” tagjává mindenki, aki erre felkészült az ezt megelőző időszakban. Az esemény kiemelkedő ünnep úgy a gyülekezet, mint az egyén számára, hiszen ez a közösséghez tartozás egy különösen szép megerősítése. Ünnep volt ez a nap azért is, mert a katolikus közösség most köszöntötte a kívül-belül megújult templomát. Ebből az alkalomból Dankó Béla országgyűlési képviselő úr is köszöntötte a gyülekezetet. Az ünnepi szentmisét Dr. Kis-Rigó László Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke mutatta be, melyet követően állófogadás és beszélgetés keretében nyílott alkalom a közös ünneplésre. Az elmúlt évek során számtalan lehetőségem volt együtt dolgozni a békési keresztény felekezetekkel. Megbizonyosodhattam arról, hogy ezek a közösségek óriási erőt, támaszt jelentenek a városban. Mindannyian széleskörű szerepvállalással, kiterjedt civil és jótékonysági tevékenységgel vesznek részt Békés mindennapjaiban. A katolikus gyülekezet úgy a kulturális élet, mint értékmegőrzés szempontjából kulcsszerepet játszik abban, hogy városunkban egy stabil polgári keresztény közösség tesz közös jövőnkért is. Ezúton is köszönöm ezt nekik!