08. Kulturális program

08. Kulturális program

önkormányzat programegyeztetés békés

Kulturális programunk középpontjában elsősorban a nemzeti és békési identitásunkat erősítő rendezvények állnak. Településünkön kiváló kulturális szakemberek, kutatók és művészek dolgoznak, szeretnénk őket és programjaikat minél inkább népszerűsíteni. Meglévő rendezvényeink megerősítése, esetlegesen új elemekkel való kiegészítése közös feladatunk.

Emellett új események rendezését is tervezzük, hiszen látunk néhány fehér foltot. A város nagyszerű szülötteire, kiváló teljesítményeire emlékeznünk kell. Az infrastrukturális háttér biztosítása ugyancsak feladatunk. Természetesen célunknak tartjuk, hogy a lakosság legszélesebb rétegei számára nyújtsunk kikapcsolódást jelentő, a családok, a generációk valamennyi tagja számára megfelelő programokat.

 

Békési Történelmi Napok elnevezéssel a következő ciklusban szeretnénk egy új programsorozatot elindítani. Városunk történelme gazdag és értékes, de bizonyos részeiről talán az itt élők kevesebbet tudnak. A Békési földvár, ahogy a török-kori békési cölöpvár hagyományainak felelevenítését is fontosnak tartjuk. A rendezvényen szeretnénk hagyományőrzők segítségével megidézni az adott korszakot. Nem elsősorban konferenciában, hanem élményközpontú, látványos programokban gondolkodunk, amire szívesen látogatnak ki kicsik és nagyok. Az esemény nem vetekedhet a Gyulai Végvári Napokkal, de reményeink szerint segíthet felidézni az adott korszakokat. Az előkészítést helyi kutatók segítségével már idén elkezdjük. Várjuk az Önök javaslatait.

Városunkat remek teljesítmények, kiváló személyiségek munkája, óriási erőfeszítések, összefogáson alapuló munka is jellemzi. Jövőre lesz például a nagy gátszakadás negyvenedik évfordulója. Mint arról korábban már a Facebookon tájékoztatást adtunk, szeretnénk, ha a jövő évet annak a hihetetlen munkának az emlékére szentelnénk, amelyet akkoriban békésiek is elvégeztek. Szeretnénk korabeli fotókból kiállítást szervezni. Szemtanúk és átélők segítségével szeretnénk megidézni a negyven éve történteket.

A következő évek egyik fontos feladatának tekintjük, hogy megszülessen a Békés város történelmét napjainkig feldolgozó monográfia.

Megtartjuk és lehetőség szerint megerősítjük nagyrendezvényeinket.

A Békés-tarhosi Zenei Napok hazánk legrégebbi ilyen jellegű rendezvénye. Öröksége kötelez minket értékeinek megtartására, de arra is, hogy a folyamatos megújítására törekedjünk. Szeretnénk elérni, hogy a hangversenyeket, koncerteket még közelebb hozzuk az emberekhez. Így duplán erősítjük az értékeket. A Körösök vidéke hazánk egyik legszebb, legkülönlegesebb tája, bízunk abban, hogy ha a technikai feltételek megengedik, a folyó partján is rendezhetünk koncerteket. Így a táj szépsége és a zeneszó együtt még erősebb, még nagyobb értéket jelenthet. Egyébként is szeretnénk, ha több kültéri koncert lenne a BÉTAZEN alatt.

A zenei napok kapcsán is együttműködünk a tarhosi önkormányzattal és a legendás Zenepavilon tulajdonosával, a Gemma cégcsoporttal.

A Madzagfalvi Napok értékeit megtartjuk. A lakosság és a kulturális szakemberek bevonásával minden évben szeretnénk új elemekkel még vonzóbbá, közönségszórakoztatóbbá tenni a sorozatot. Az esti koncertek fellépőit a lakosság igénye szerint hívjuk majd meg.

Természetesen május 1-én, gyereknapon és augusztus 20-án színes, családi programok szolgálják majd a kikapcsolódást.

Továbbra is támogatjuk civil szervezeteink, így elsősorban a Nefelejcs Egyesület népi hagyományaink megőrzését középpontba állító programjait.

Együttműködünk és támogatjuk a Békés nosztalgia csoportot városunk szellemi és tárgyi értékeinek megőrzése érdekében végzett munkájában.

- Mezőgazdasági hagyományaink megtartása érdekében együttműködünk a Békési Kisgazdakörrel, több közös programot is tervezünk. Erről mezőgazdasági programunkban részletesen szólunk.

Városunk jelentős értékeit jelentik a nemzetiségek. Szeretnénk, ha a szlovák, román, német és cigány kisebbség hagyományait, értékeit minél többen megismernék. Egyeztetni fogunk arról, hogy a meglévő programok mellett ezt a szándékot miként válthatnánk valóra.

A programegyeztető eszmecsere során felmerült egy nemzetiségi ház létrehozásának igénye. Vizsgáljuk és keressük ennek megoldását.

Rendkívül sok kiváló művész, festő, költő él városunkban. Nekik mindenképpen szeretnénk még nagyobb teret adni, még több lehetőséget biztosítani. Szeretnénk, ha újra lenne művésztelep Békésen, aminek szervezésében természetesen szerepet fogunk vállalni. Ugyancsak szeretnénk, ha művészeink minél többször találkoznának a helyi fiatalokkal. Nyílt napokat fogunk szervezni, egyeztetünk az iskolák és a tankerületi központ vezetésével, hogy miként lehetne ezt a törekvést erősíteni. Művészeink elviszik Békés jó hírét a város határain túlra is, megérdemlik a megbecsülést. Szeretnénk egy olyan galériának helyet teremteni, ami állandó kiállítást, állandó helyet biztosítana számunkra.

Rengeteg tehetséges zenész, néptáncos, táncos él Békésen. Produkcióik mind helyi, mind országos, sőt nemzetközi szinten is elismertek. Támogatjuk munkájukat. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy kiváló produkcióik minél több emberhez eljussanak.

- Békési esték címmel szabadtéri szabadidős, kulturális és sportos programsorozatot indítunk májustól szeptemberig. Sokan jelezték, hogy szeretnék, ha ezekben a hónapokban pezsgőbb élet lenne a városközpontban. Településünknek számos kiváló művésze, tehetsége, zenésze, néptáncosa, táncosa van. Szeretnénk megnyerni őket, hogy az adott időszakban egy-egy este lépjenek fel. A járókelők, az érdeklődők pedig fagylaltozás vagy hamburgerezés közben hallgathatnák, láthatnák őket. Más településeken már sikeresen működik, hogy helyi sportegyesületek tartanak bemutatót a település főterén. Ezt mi is szeretnénk meghonosítani, így a fiatalok és idősebbek egyaránt találkozhatnának a sportolókkal, együtt próbálhatnák ki az adott sportágat.

Kézműves és tárgyi hagyományaink, a messze földön híres kosárfonás, a kiváló békési szilvapálinka, a szilvából készült ételek, a remek békési kolbász, értékeink arra köteleznek bennünket, hogy ezeket megőrizzük. Állandó kiállítást szeretnénk nyitni a kosárfonás termékeiből, a gasztronómiai ínyencségekből, a békési értékekből.

Intézményeink infrastrukturális hátterét tovább erősítjük. A közelmúltban fejeződött be a művelődési központ energetikai felújítása és hamarosan megvalósul egy közösségi tér kialakítását célzó átalakítás, felújítás is. A közösségek a város életében és számunkra is nagyon fontosak. Minden ilyen kezdeményezést támogatni fogunk.

A többi intézmény esetében is keresni fogjuk a felújítások, az energiatakarékos megoldások lehetőségét, hogy még méltóbb környezetet biztosítsunk a látogatók számára.

Lehetőségeink szerint folyamatosan figyelni fogunk a számítógép-állomány és a szoftverek korszerűsítésére.

 

Mi Békésért Vagyunk!



Előző Cikk Következő Cikk