1956-ban, a nagyhatalmak által többszörösen próbára tett, kirabolt ország, s benne magyar nemzetünk, mint már oly sokszor korábban, ismét a változás, sőt a változás legradikálisabb formája: a forradalom mellett tett hitet

egyebek mellett erre hívtam fel a figyelmet az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából rendezett szerda délelőtti békési megemlékezésen, a Forradalmi Emlékműnél.

Forradalmat vívni, forradalmi lendülettel munkához látni, nem túl gyakori esemény a világtörténelemben. A magukat nagynak nevező nemzetek mind büszkék a maguk forradalmára, mind büszkék arra a napra, amely megfordította sorsukat, ahonnan szinte megújulva léphettek tovább jövőjük, szabadságuk, függetlenségük útján. Magyarország, és ez, a ma sokak által pellengérre állított nemzet azonban forradalmak, szabadságharcok egész során keresztül maradhatott Közép-Európa meghatározó tényezője. Olyan nemzet, amely még szétszakítottságában, elszigeteltségében is hű tudott maradni azon keresztény eszméinkhez, melyek a mindenkori Európa legszilárdabb alapjait kulturális és gazdasági gyökereit jelentették.