A Madzagfalvi Napok rendezvényei a szórakozáson túl Békés számára a kapcsolatépÃtés hatékony szÃnterei is.
A város polgármestereként számos egyeztetést folytattam a négy nap során hozzánk érkezÅ‘ szakemberekkel is. A rendezvénysorozat költségvetéséhez is hozzájáruló Foldana Pénzügyi Zrt. jóvoltából volt az esemény egyik vendége Széchenyi TÃmea, a Gróf Széchenyi Család AlapÃtvány, a többek között legnagyobb magyar, Széchenyi István szellemi örökségét is ápoló alapÃtvány kuratóriumi elnöke. Vele beszélgetve megtudtam, hogy célja a család nevéhez kötÅ‘dÅ‘ országépÃtÅ‘ szellemiség tovább örökÃtése. Ebben a munkában- amint elmondta- komoly feladat és felelÅ‘sség hárul a magyar arisztokrácia mai leszármazottaira is. AlapÃtványuk ennek jegyében számos pályázati lehetÅ‘ségen és kezdeményezésen keresztül kapcsolódik be hazánk gazdasági és kulturális életének fellendÃtésébe. Széchenyi TÃmea a Madzagfalvi Napok látogatójaként igyekezett megismerni Békés adottságait. Elismeréssel szólt az itt jelenleg is folyó munkáról, melyben felismerte az együttműködés lehetÅ‘ségeit is. BÃzom benne, hogy az elmúlt napok egyeztetései egy olyan jövÅ‘be mutató partnerség elsÅ‘ lépései voltak, mely több területen is támogatja majd városunk további fejlÅ‘dését. .